2007. július 27., péntek

Nyál van, nyál!

Egy csodálatos, halványsárga hajó jön az égből. Leereszkedik a Deák téren, rámpa nyílik ki az aljáról, és azon ezer meg ezer ujjnyi kis kis fehér cica masíroz elő. Szépséges, földöntúli zene hallatszik, a sok cica mind biztatóan mosolyog. A hajóból ekkor földmély kondulás hallatszik: a jelre az ujjnyi kis fehér cicák picike csákánykákkal elkezdik feltörni az aszfaltot, lebontani a házakat. De eddigre már rémülten szaladnak mind az emberek az Astoria felé; hónuk alatt hasznontalan holmik és bőgő gyerekek. Aztán újabb kondulás: a cicák abbahagyják a munkát, pirinyó szalámis szendvicseket vesznek elő és meguzsonnáznak. Halványzöld szalvétácskákba törlik szívrepesztően bájos pofikájukat, majd a harmadik kondulásra rendezetten visszamasíroznak a hajóba. A rámpa bezárul, a zene elhallgat. A hajó elrepül, itthagyva a feltört aszfaltot, a lebontott házakat és az utas nélkül, járó motorral veszteglő metrópótlókat.

Nincs magyarázat. Ahogy a hajó elszáll, az aljáról langyos nyálzivatar ered, és beteríti a várost. Akire csak egy nyálcsepp is ráesik, az mind azonnal szörnyethal, kivéve a szenteket, meg a fehér cikákat.

(Hogy van tovább?)

37 megjegyzés:

Névtelen írta...

ha a hajó után erednél, lapozz a 154. oldalra

ha újraépítend a lerombolt városrészt, lapozz a 281. oldalra

ha elsétálsz, mintha nem látnál semmit, lapozz a 82. oldalra

nomad84 írta...

Hát ez nagyon jó ez, de mi ez? :)

Névtelen írta...

na végre... ez hiányzott már egy ideje! :))))

Névtelen írta...

Valójában azt szerettem volna kérdezni, hogy mi az utolsó mondat. Úgy van értelme a játéknak, bár csin megfejtése is jó. :)

Névtelen írta...

Nem éppen ide illő de erről a videóról szeretnénk többetmegtudni:

http://www.youtube.com/watch?v=KnF2Fuhnu2E

Vagyia a 2002-es Szigetes koncerten miért tartott tornaórát az a nő,lány a W és E a hajóra mennek alatt?????
Előre is Köszönöm a választ!

Névtelen írta...

jaj ez nagyon kellett :)) tovább is van, mondjad még! :)

Névtelen írta...

Az nem a Bíró Ica? :))))))

Névtelen írta...

Ja, de... ez is van odaírva kommentárként: A Bíró Icás fittness-koncert. :))))

Névtelen írta...

Köszi!

Névtelen írta...

A macskák kegyetlenek:
http://upload.2nightsd.com//files/1/CATATTACK.gif

Múltkor jöttek kis nyuszik is:
http://img.photobucket.com/albums/v735/cybogoblin/Animation/insanebunny1qg7.gif

... meg pingvinek:
http://img132.imageshack.us/img132/4821/post9111024591731aj8.gif

Névtelen írta...

Alternatív befejezés:
Sokan csak néztek összezavarodva ahogy a zenekar levonult a színpadról, ez valóban megtörtént?
A fehér "cikák" pedig gyorsabbak voltak, mint valaha.....

Névtelen írta...

Befejezést azt nem tudok,tegnap jöttem haza spanyolból még a gondolatok ott járnak,meg alapbol hülye vagyok:)Nagyot néztem,hogy 2 hét alatt mennyit irt a Gyuri,és persze örülök is neki kelett ez már a népnek:)

Névtelen írta...

A szentek pedig nem értik, hogy miért pont ők és a cicák, ezért legtöbbjük összezavarodik. Underground sejtekbe szerveződnek néhányan, feltöltik a jutyúbra a bootleg videót mely a hajó érkezéséről készült és bíztatják az életben maradottakat valamint a külföldieket, hogy továbbra se vegyenek hanglemezt mert az nem környezetbarát. Nem maradnak tovább szentek, nyíltan felvállalják másságukat és Álszentek néven zenekart alapítanak, személyiségük eltorzul. Ez egy igazán nagy zenekar, nehéz próbahelyet találniuk.
Bele is fáradnak, pedig egyre többen vannak, miközben már az is kérdéses, hogy fognak koncertezni. Senki nem tud semmit, pedig a letöltések már megbénítják a jutyúb szerverét.
A zenekar százezres tömegében egy látványosan törpe alak kitörni készül és frontembernek tanul. Elképesztő gyorsasággal száguld a ranglétrán és tör mind feljebb, sorra rúgja ki a tagokat és egyenesíti ki a vonókürtöket. Szabadalmaztatja a monofónikus zongorát és belekezd életművébe, az ember nélküli sexmachine megalkotásába, de lábai egyre rövidebbek lesznek és hamarosan már csak derékig látszik. Nem telik el sok idő és lekerül a föld alá, de ez még a hetes buszt is hidegen hagyja.
Nem úgy a cicákat, akik a temetésen olyan gyönyörűen megálmodott gospellt búgnak, hogy senkinek sem sikerül lekeverni őket. A búgás lassan betölti az étert és már-már olyan mennyei himnusznak tűnik, melynek zenéje alatt a lelkek megpihennek és meglátják a végtelen békességet, mikor durván átdörömböl a szomszéd a lefelé haladó liftből és szétkergeti a cicákat.

(tovább?)

Névtelen írta...

- Holnap lesz az E.R! koncert a ZPben, majd utána folytathatjátok, de addig KUSSS!!!!! - mondja a szomszéd.

Névtelen írta...

Milyen cicák? Cikák azok baze, így van értelme az egésznek. Méghogy cicák.

Névtelen írta...

de tényleg nagyon várom/várjuk már a holnapi koncertet!

Névtelen írta...

... és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a furcsa kis izé raf-raffiakötőállvány, amihez hozzá voltak erősítve. És akkor majd a Barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a Fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak... már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak este rakták oda, este nyolc körül...

Névtelen írta...

a francokat itt mindenki kinyiffan.csak a cik(c)ák nem de azok meg elhúznak a búsba...

Névtelen írta...

itt?nemáá...

Névtelen írta...

jahh nem itt ,ott!:)
tsak a nyál marad.bő nyál!:)

Névtelen írta...

Hej Bandrás, aszittem már sose mondod be, hogy Petőfi rágyijó.De megtörtént.
De lemaradt, hogy a zene kultúra....nocsak.

Unknown írta...

olyat is mondtam fel, csak biztos túl hosszú úval...:)
h

maryjane írta...

jó szelet

Névtelen írta...

Hello, milyen volt a konci?Kircsi? Sajna most messze vok...de jön még erre a bandesz...csá

Névtelen írta...

Kircsi.

Névtelen írta...

szupi cuki konci volt

Attila írta...

Szuper volt, csak a "Bandiveddleapólód" gyerek idegesített előttem.

Névtelen írta...

Rix most látott először élő Emilt, pedig Emil jó, Emil szeretetre méltó, Emilt hallgatni kell.
Zitát is szerette Rix, gyönyörű a hangja és Emilt ezért igen irigyli.
Csak anyit mond még Rix, hogy:
- Emil! Remélem nem bántalak meg, picit lassú voltál. Jobb tempó és akkor szépen száll a hajó!

Névtelen írta...

bandiveddleapólódat!

Névtelen írta...

Köszönjük a tegnapi koncertet, megint csak nagyon nagy élmény volt!!!!

Vannak képek, katt a nevemre.

Névtelen írta...

Medúzafejek :)
http://index.hu/tech/tudomany/meduza030807/

Névtelen írta...

köszi a jó hangulatú koncertet és külön köszönet a seprűs magánszámért..! ;)
(bár szerintem a csaj előttem el is élvezett...)

maryjane írta...

válasz mucinak:
http://antistar.freeblog.hu/files/erz2.jpg

maryjane írta...

ÁÁÁÁÁ! ÍÍÍÍÍ!

Névtelen írta...

Re maryjane:

ez szép és jó,de nem kéne az élményt folyamatosan saját hangeffektjeivel elrontani,tekintve hogy nem azért voltam ott,hogy azt hallgassam,hogy "ez tényleg a Hajóóóós,de milyen jól néz ki,teljesen más,mint a tévében és nincs is tokája,mindjárt elmegyek,áááááá"
szóval EGY ilyen mejegyzésen talán még mosolygok,de másfél órán keresztül...
na mindegy,sok mindent kihoz az emberből a zene(?)
vagy a frontember ;)
peace

Névtelen írta...

ettől függetlenül mi is jót buliztunk,ugrálva,énekelve,miegymás de az nem zavart másokat,tekintve hogy a 3.sorban mindenki azt csinálta...
ugye értjük egymást? ;)

Névtelen írta...

Emil találkozott Wikivel és jelet hagyott:
http://en.wikipedia.org/wiki/Emil#Translations