2007. július 23., hétfő

Kicsit megint

Mindenekelőtt köszönjük, hogy lefojtott jelenlétünk ellenére mégis jártok a koncertjeinkre és szorgosan másolgatjátok a lemezeket. Igen jól esik az ilyesmi. :)

Részben hálából, részben mert úgy hallottuk, nektek is tetszett, még két koncertre meghívjuk a Funky HekkerZ fúvóskart. Vszeg a sziget és a záró ZP lesz az a két príma alkalom, amikor tízen tülekszünk majd a színpadon újra.

Közben készülget az új weboldalunk, örülünk a napfénynek, és a legközelebb: aug 2. ZP, csak 100 Ft, de mekkora élmény...

A Szigetről egyelőre annyit tudunk, hogy 'idén már istenbizony megbecsültek lesznek azok a magyar zenekarok is, akik nem a szigetesek seggébe dugott nyelvvel élnek március óta, és a hangosítás is jó lesz, de tééééényleg.' Kíváncsian várjuk, de azért benn van ám a zabszem: már próbálkoztunk fúvóskarral a szigeten, és akkor az egész munkánk ment a szemétbe a hangosítás miatt. Azért bizakodunk nagyon, hiszen a remény hal meg utoljára és idén jók a kilátások; mindenesetre nem bízzuk el magunkat, hiszen ez az oldal azt mutatja, hogy nem is létezünk már egyáltalán. :)

(A megfejtés: Arany Ászok színpad, szerda este 11 óra. Csak fanatikusoknak! Ezért külön napijegyet ne végy.)

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt nem lehet megoldani, hogy Ti vigyetek hangmérnököt? (naív kérdés) Vagy eleve a helyszínen rendelkezésre álló cucc alkalmatlan a normális hangosításra?

Névtelen írta...

bizony,ZP,már számoljuk a napokat...
ejj de jó buli lesz:))

és köszi a frissítést;)

Névtelen írta...

ennyire savanyúa szőlő? seggbe dugott nyelv, bazmeg, azért ezért kár volt.

Névtelen írta...

hol mutatja azt az oldal, hogy nem léteztek? nem látom...
mindazonáltal oh, yeah, a fúvósokért...:)

Névtelen írta...

De most komolyan. A fikázók mi a fenéért nem képesek legalább egy nick-et vállalni?
Egész egyszerűen megfejthetetlen számomra.

És kedves 'névtelen', ennyire otthon vagy a dolgok mikéntjében?
Én speciel nem tudom, kinek meddig ér a nyelve, és milyen seggbe. De azért elképzelésem így is akad.
Na mindegy.

Névtelen írta...

Egyébiránt köszönet a frissítésért.

Névtelen írta...

Nyelvek és seggek: bárminek is látszik, a Sziget is csak egy gazdag oligarchia, erős politikai és gazdasági háttérrel, és persze azzal a sok-sok igaz lelkű, őszinte zenésszel, akik igyekszenek jó mélyen benyalni náluk. Ebben szerintem a rulezé a pont.

Amiben viszont névtelennek van igaza, hogy a szőlő láthatóan savanyú. Tavaly nem is játszottak. Biztos rövid a nyelvük.

Névtelen írta...

Hát... a szőlő valóban savanyú, évről-évre egyre savanyúbb. De beláttuk és megértettük már, hogy a Sziget is változik, mi is változunk és egyre kevésbé találkozik ez a kettő.

Egyre inkább nemzetközi a sziget, ami egyrészt tök jó, másrészt nekünk magyar zenekaroknak meg nem annyira jó, mert a nemzetközi kínálatban már nem férünk el annyian és úgy, mint régen. Nem jut annyi idő, nem jut annyi pénz, nem jut annyi és olyan színpad.

Egyrészt tehát nagy öröm, hogy a Sziget sikeres és pörög, másrészt meg szánalmas, hogy elindult az obligát nyalás/harapás a fennmaradó koncért.

Akár basszuk meg, akár nem, mi is egyre szomorúbban érzékeljük ezt évek óta. Sajnos a smúzolásra már-már önpusztító módon alkalmatlanok vagyunk, így ebben a meccsben nem vehetünk részt érdemben.

De szó sincs arról, hogy ne szeretnénk akár a Szigetet vagy a szigeteseket, és ne bíznánk minden évben a javulásban. Hiszen ezért visszük oda a fúvóskart is idén.

Névtelen írta...

tavaly azért nem játszottunk, mert nem akartunk.
hajós

Névtelen írta...

..

Névtelen írta...

.

Névtelen írta...

gyuri!
a sziget program szerint csak azért nem létezhettek, mert az a fixa idálotok, hogy a dreher színpadon fogtok játszani. és mivel az a színpad nem is létezik, úgy akár ti sem.
de egy nagyon bátor szemléletváltással megoldható, hogy igenis létezzetek, méghozzá az arany ászok színpadon.
(érdekes is lenne, ha az arany ászok által agyonsponzorált szigeten egy másik sörgyár által sponzorált színpad legyen... : ) )

Névtelen írta...

Csinszka,
a post kezdetétől ott a zárójelben a megoldás - tehát tudják jól. :)

És azért nem léteznek, mert ha legörgeted a helyszíneket, ar Ászokosz színpadosz valahogyan csak nem akar előkerülni.
Kicsit macerásabban hívható csak elő.

Névtelen írta...

Mondjuk úgy, hogy beírod az oldal keresőjébe: Emil.RuleZ!
És voila, feltámadának! :P ;)

Névtelen írta...

akkor nekem úgy látszik másik internetem lehet, mert én mindig ultra egyszerűen megtalálom az ászok színpadot : )

Névtelen írta...

Najó, mert te olvas apró pici betűk.
De sima legörgetésnél nem látszanak, pedig látszódhatnának is! :)

Névtelen írta...

Andris! Akkor rakj csak ide egy számlaszámot, hogy utalhassak. Megvan minden mp3-ban, és sajnálom ha nem fogy a lemez, és erről számot kell írni. :)

CD boltba most nem mennék, meg lével sem vagyok eleresztve túl jól, de ha néha utalgatok egy-egy ezrest, az is valami nem?

Névtelen írta...

Szerintem ez jó ötlet ez az adakozásos, én is ebben a cipőben járok (amúgy) de akkor hogy adóznának? :S