2007. március 5., hétfő

Juhéhegyek (?)

Rettentőt koncerteztünk és irtózatosat etnk Királyhelmecen. Félmeztelen nők tolongtak, meg külön csippendélhapsik is (a lányok kedvéért). Az égből 10.000 koronások hullottak az egybegyűlt könségre, akik azért kapkodták el, hogy egymásnak adhassák. (Kis lökdösődés is volt, mert egy néni nem akart elfogadni száznál többet, de aztán megbeszélték a dolgot, és ami pénz nem kellett senkinek, azt közösen, énekelve elégették hamar. És aztán jött csak a vacsora: gólyával töltött rinocérosszal töltött elefánt volt a menü, roston sült bálnával és nagyifagyival. Jó volt.



Következő (meg)hasonlóan lendületes (meg)mozdulásunk (Székes)Fehérváron (l)esz, a Hadiárva utca 2. szám alatt (ZNKlub), március 10-én; a koncert után DJ Embrió (vesztegzár).

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ott (is) (l)eszünk!!!!

Névtelen írta...

királyhelmecen sajnos nem tudtunk ott lenni, mert kipihentük a saját első koncertünket (hoppá), deviszont székesfehérváron nagyon ott leszünk. elsősorközép.

Névtelen írta...

bizony, már gyülekezik a nép, leszünk szépen. :)

Névtelen írta...

következő kontesztünk a félkövérített betűkből dalszöveget írni.

Névtelen írta...

Tümez nyopend és zakikzö de ümenü. Svédül van. Nyertem? :)

Névtelen írta...

Törökül van. Az tévesztett meg, hogy a svédek sokat átvettek nyelvükben a török vendégmunkásoktól. De a "tümezt" nem vették át, annál is kevésbé, mert a svéd klímán nem is élne meg a melegégövi tümez.

Névtelen írta...

kedves Zenekar!
a http://www.fezenklub.hu/ címen azt írják, hogy a koncert 18.00-kor kezdődik. ez így nyilván költői túlzás az ő részükről, legalábbis remélem, hiszen az rettentő korán van. ti mit tudtok, hánytól játszotok valójában?

Névtelen írta...

nekem már megvan a jegy, és azon 20.00 van

Névtelen írta...

Az egész országra érvényes az, hogy az elsősorközepe a fiatal rajongóké.(Hát igen, első saját koncertünkön túlvagyunk.Jó volt...nekünk...is, meg a közönségnek is)Nem 18:00-kor kezdődik a koncert hanem akkor nyit a hely.De tényleg jó lenne tudni hogy hánykor meg ilyenek.Dj Embriót pedig epekedve várjuk.

Névtelen írta...

RoGan: Igazságod vagyon. :) de azért nyertem? :P

Névtelen írta...

a Fezenklubos jegyeken mindig 20h van, a 18h a kapunyitás, kezdést én valahol 21.30-nak láttam, és az reális is.

Névtelen írta...

hümm, jó lenne vmi pontosabbat tudni...csak úgy fél óra +/-.

Névtelen írta...

András, legalább lefejelted a hímsz*rvasokat
a nőnapi kvízműkatyvaszban?

Névtelen írta...

kééépzeljétek, kedden délután a Kuplungban szembe jöttvelem a Hajós Andris, éppen mobilozott, és demegszólítottam volna, de nem mertem...

Névtelen írta...

Csak akkor megyek a koncertre, ha ott lesz a Jediből az Onedin Kennedy.

Névtelen írta...

Olé, már csak kb. 12 óra, és Emil.Rulez! - FeZeN Klub! :) Ajvé!

whiel írta...

Szuper volt a koncert, köszi!

Névtelen írta...

Ez a zene. :) Köszönjük.
A kezdeti nehézségekhez képest a koncerten semmit nem lehetett érezni a szánalmas hangosítómunkából.

amúgy hatalmas lökést adott nekem az előadás. Kösz! :)

Névtelen írta...

Akarok a Balaton partján is koncertet! Nem csak én, a pálinka is ezt kívánja! És minden más alkoholos ital is! És a másnaposság is! Nomeg az összes csirkecomb korsó sörrel a Világon! Legyen koncert a Balatonon!

Névtelen írta...

Nagyon állat volt a koncert, még ha akadtak is kisebb-nagyobb problémák a hangosítással...
És köszi a képet utána, Andris :)

Miklós Felvidéki írta...

egy órás késés cöcöcö... de azé faja volt még úgy is hogy hajnali 3 kor mentünk haza a szemüvegeshülyével meg a többivel, meg aza k.hideg namindegy azér jól kiszórakoztuk magunk

Névtelen írta...

Nagyon köszönjük a koncertet.Voltak fenntartásaink a hellyel kapcsolatban addig a pillanatban amíg be nem léptünk. Onnantól kezdve rendben volt.A koncertre térve csak a kalapon tudom megemelni sőt eldobni a francba, mert annyira jó volt.
És egy kérdés:a lányok miért eggyütt járnak pisilni (nem csak ebben az esetben hanem mindíg)?

Névtelen írta...

K.rva jó koncert volt! Végre 2 év után láttalak titeket + köszi a fotót Andris
Katt a linkre:
http://kepfeltoltes.hu/view/070312/P2230044_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Emilek írta...

Köszönjük a szép szavakat, mi is igen-igen jól éreztük magunkat. :)

A 9 órás kezdés a hely kérése volt, állítólag ez ott a szokásoknak megfelelő eljárás; őszintén szólva én is utálom, ha egy órával később van konc, mint ahogy meghirdették.

A hangosítás szintén helyi adottság, de a Maczkó Robi helyére beugrott Bognár Zsolt szerintünk igen hősiesen küzdött mindnyájunkért.

Jó volt, jók voltatok :)))

Fülöp Róbert írta...

Tényleg jó kis koncert volt... :) Kellett már nagyon!
Amióta eljöttetek azóta nem üzemel a hely weboldala... Nincs is élet a zenekar után... szívünkben a reménytelenség uralkodik... De legalább Zita megkapta a zsepit amit kért, és szereztünk Neki... :)

Névtelen írta...

vörösa: igyál sört, állítólag van benne női hormon
örökbcsű:

Tanulmányi munkánk eredménye tíz sör után:
- a résztvevök súlya emelkedett
- rengetek hülyeséget dumáltunk össze
- nehezen, de föleg rosszul vezettük gépkocsijainkat
- nem gondolkoztunk logikusan
- egyikünk sem volt hajlandó elismerni hogy téved, amikor teljesen
egyértelmü volt a tévedésünk
- minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt


Szóval akkor hátha rájössz.

Vannak Mórickás vicceim is.

Névtelen írta...

Én is ittam sört és tényleg sokat kellett tőle vizelni.Ami az egyik alkalommal a férfi vécében egy női hangot hallottam:'ÓH, ez az!'Tehát a szerelmes párok elfoglalták a vécét.Jöhet a Mórickás vicc!!