Befejezve a gondolatmenetet, én most úgy látom, hogy beáll valami egyensúly. Van egy csomó majdnem kész dalunk megint (mindig van), úgy öt-hat zene + szöveg. Van ezenkívül még egy csomó afféle hangjegyzet, zenei ötletekkel, hangzásokkal, ilyen gyakorlós, kísérletezős izé. Vannak olyan dalok, amikkel kapcsolatban már évek óta nem tudjuk, mi legyen velük. Ez pl. már mióta...?
Szóval ezeket a dalokat, féldalokat és gazdátlan dalokat meg akarjuk csinálni. A dal megcsinálása sokféleképpen lehetséges és szokásos, mi úgy szeretjük, hogy leülünk és előpiszmogunk magunkból valami hangfelvételt. Hogy ezekkel mi lesz, azt nem tudjuk. Szeretnénk, ha hallaná a nép, majd valahogy teszünk erről. Meg a nép is tenni szokott erről.
Ezek jönnek tehát mostantól, illetve ennek az új történetnek a története.
2009. április 15., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
22 megjegyzés:
Számítunk Önökre.
Csak ennyi.
Sok sikert.
év-a-dal-a
Ha kell, akkor küldök meztelennős magazinokat, a dalok elősegítése céljából! :P
Oké, oké Éva dala, de Éva egyszercsak elment és azóta nem énekli. Nem énekli Postássy Juli sem. Senkisem. András azért nem énekli, mert ez egy vokalista lány dala, aki előrejön énekelni.
Szerintem a legszebb dalaink közül való, csak gazdátlan szegény. Már látom, hogy meg fogjuk csinálni webvideós karaoke-alapnak, oszt az énekel rája, aki akar. :)
Ha vokalista lány kell, Gereben Zita azért elég sokáig ott volt mellettetek jól.
És megérdemli. :)
Ettől még lehet karaoke verzió. Más számotokból is. Kicsit legalább izmosodna a "bevállalható" karaoke-kínálat. :P
Kíváncsian várjuk az új dalokat! Van igény rátok! Higgyétek el!
de jó, még a végén lesz koncert :)
mostmeg írnom kell mégegyet. hogy küldje a mélemre a többit:)
Hűűűűűűű
ez nagggyon király
jejejejejjejejejejej
HGY!
1-2-szer már kérdeztem korábban, hogy az emil-novellákkal mi újság van, lesz e folytatása, esetleg könyv alakban napvilágot láthat e...?
Csak azért érdekelne, mert a régebbi honlapon(nem tudom, melyiken) voltak fent szösszenetek, és azok kurva jók voltak... Számíráshoz sok sikert, kedvet, kitartást!
Koncert nem lesz?
én nagyon örülök mindennek, ami ERZ, de ha mégegyszer vki megkérdezi, h lesz-e koncert, azt elküldöm Gorgoroth-ra. épp a koncertktől ment el a kedvük. ha mindenki azzal nyaggatja őket, h mikor lesz már koncert, a végén még a számírással is felhagynak. Ha lesz koncert, úgyis szólnak, mert ők nem olyanok, akik nem. Addig meg hadd folyjon a dolog a maga útján. Egyenlőre örüljünk annak, h a blog bejegyzések sűrűbben vannak. Legalább hallunk felőlük. Ez is valami elvégre
András, gratula a Déri János díjhoz!
Csatlakozva Dinához: gratulálok!
A vokalista lany dalat jol meghanszerelve mondjuk az Eurovizios tancdalfeszitivalon kene eloadnia egy vokalista lanynak. Szarra nyerne magat vele, nem? De.
@beep: de persze nyilván, de még nem terjesztettük a dalt A Hazai Popszakma Eurovíziós Dalfesztiválon Való Képviseletét Magas Szinten Ellátó Dalkiválasztó Bizottság (HPEDVKMSzEDB) elé, melynek tagjai:
Szulák Andrea előadóművész, az Eurovíziós Dalfesztivál első magyar versenyzője (1993), valamint a Társulat című produkció zsűritagja;
Lengyel Zsolt nagyszabású színpadi produkciók televíziós rendezője, a Stúdió ’80, a Legyen Ön is milliomos és a Megasztár című műsorok főrendezője, valamint díjazott reklámfilmes;
Szűts László a MAHASZ elnökségi tagja, több mai neves zenész felfedezője és elindítója;
Gundel Takács Gábor volt a Játék Határok Nélkül és az Eurovíziós Dalverseny kommentátora, illetve a Társulat műsorvezetője;
Harsányi Levente a Csináljuk a fesztivált! állandó műsorvezetője, valamint zenész és szövegíró, az Eurovíziós Dalverseny tavalyi nemzeti döntőjének műsorvezetője.
Minden tiszteletem a jeles grénumé (bizonyára őszintén sírva fogták a fejüket már a legutóbbi jelölési időszakban), de ugye érzed, hogy csak egy szavazatunk lenne? Találgass, kitől.
Nem gondolnám, hogy bármi közösséget kéne vállalni egy divatját múlt, kétes hírű, nívótlan, populáris rendezvénnyel, még ha több szavazat is kerülne egynél.
Mindenkitől elnézést, aki másként gondolkozik a dalfesztiválról.
Így már értem, miért az ismert dalokat neveztük a rendezvényre...
Szerintem legyen cédé egy példányban, amit én majd megveszek jól, és leszarom, hogy mások csak másoltan hallgatnak titeket.
ÉN kérem ezt a dalt. Most.
Nem igazán ide tartozik ez, de nem tudom, holva is tartozna igazán!!
Az egyik videomegosztón nagy sikert arat az úgynevezett Heti Hetes Dal,2009.09.06-án ment le adásban!!!
Mindenképpen szeretnék erről a dalról gitártabot szerezni,aki tud, legyen szíves segítsen!!
köszönöm előre is!
mail cím:angel-4@freemail.hu
Üdv!
Megjegyzés küldése